Az elmúlt néhány hét MDF-es, SZDSZ-es Kapolyis, Fletós kűrje juttatta eszembe fiatalabb korom egyik bájos vígjátékát, a Szerepcsere c. mozifilmet. Úgy emlékezem, hogy az Urániában láttam először. Eddie Murphyt talán még Golden Globe díjra is jelölték a filmben nyújtott alakításáért. De meg kell emlékezni Dan Eykroydról is, hiszen ő is kiválóan formálta meg a reá osztott szerepet. Nem feszítem tovább a húrt, a film rövid történetét úgy lehetne összefoglalni, hogy két öreg, a kapzsi, korrupt milliárdos testvérpár, a Duke fivérek unalmukban elhatározzák, hogy emberkísérletbe fognak. (Ahogyan teszi ezt Somogyi az MDF-fel néhány éve.) Elhatározzák, hogy az egyik előkelő fehér családból származó ügyvezető igazgatójukat kábítószer birtoklás hamis vádjával földönfutóvá teszik és az utcáról összeszedett, tanulatlan fekete csavargóval helyettesítik. A kísérlet lényege, hogy az alanyok milyen sikerrel tudnak alkalmazkodni az új szerepük generálta kihívásokhoz. A puhány, dúsgazdag úri fiú hajléktalanként, a nincstelen csavargó a tőzsdecápák között. Két főhősünk egy véletlen folytán értesül az embertelen kísérletről, melynek ők az alanyai és összefognak a két vén gazember ellen. Duke-ék illegálisan megszerzett információkkal akarnak hatalmas profitot elérni a New York-i tőzsdén. (Lásd: MDF lehallgatási botrány, tisztújítás.) A kereskedés megkezdését jelző gong megszólalása után a parketten kaotikus jelenetek vibrálnak: veszek, veszek, kiáltják Duke-ék alkuszai. Mikor rájönnek, hogy őket vezették az orruknál fogva, szinte hisztérikus állapotban: eladok, eladok kiáltásokkal igyekeznek menteni a menthetőt, de - mondanunk sem kell - későn…

Nos, az egyébként szórakoztató film ezen utolsó kockái jutottak az eszembe az elmúlt napokban, annak az isztambuli bazárt idéző, már-már tragikomikus pár(t) keresési akciósorozat láttán, amit az MDF mutat be az ország közönségének.Az MDF álláspontja, mondjuk a szövetségi politikájáról, olyan, mint a BUX indexe. Egyetlen egy stabil, állandó mutatója van, az a folyamatos változás, mondhatnók némi képzavarral. Nézzünk néhány jellemző példát.

Csapody Miklós, az MDF megmondóembere, a maga szarkasztikus modorában mondja bele egyenesen a kamerába, hogy márpedig az SZDSZ-szel semmilyen megállapodás nincs, tárgyalás sincs, szövetségről meg csak az ellenséges média vizionál. (Erre minden becsületes jobboldali MDF-es fellélegzett, hiszen a megmondóember mondta, akinek Dávid, még 2007-ben - hogy megszelídítse - az országos lista 4. - 5. helyét ígérte. Tehát ha egy ilyen komoly ember mondja, az akkor biztosan úgy van.)

Másnap Herényi, már némi zavaradottságot mutatva, azt találja mondani, hogy „ő, …ő, … ő, nem az SZDSZ-szel tárgyalnak, hanem csak néhány SZDSZ-essel. Ez jó. Ez tetszett. Ez olyan „herényikarcsis” volt. Az ember elképzeli, hogy mondjuk a megmaradt néhány száz SZDSZ-essel egyszerre tárgyal Herényi, Makay, Dávid, és az értelmi szerző Somogyi a Papp László Arénában. Gondoljuk végig, hogy az országos lista első tíz helyén már hányan szoronganának. Már nem 1., 2., 3. helyről beszélnénk, hanem mondjuk te vagy 6,4-iken, tied a 6,5-ik, Retkesé a 3,2-ik, Makayé 4,4-ik stb. Az ember szinte már látja, amint elő ugrik Kerék-Bárczy, a szóvivő, és azonnal populizmussal vádolja az MSZP-t és a Fideszt, mert nem támogatják Herényi sebtében benyújtott törvénymódosítását az új sorszámozásról. Ilyenkor felsóhajt az ember, tényleg milyen populisták ezek a nagy pártok. Milyen mosolygós, szinte selymesen lágy elfoglaltság lenne elosztani az országos listát. Mindenki otthon azt mondhatná: „Képzeld anyus (vagy apus), benne vagyok az első tízben. Mondd el a szomszédoknak is. Vágj le egy tyúkot, mert ma nagy kanállal eszünk, ahogyan az faluhelyen szokás.” És mindenki boldog lenne, mondjuk az 1,9-ik helyig, de azt a szomszédok már nem tudnák. No és a tyúkok is megúsznák… De ezek a csúf populisták nem engednek, mert ők nem az első kilenc helyért ölik egymást, hanem az ötvenedikért, esetleg a hatvanadikért, na persze úgy könnyebb, szomorkodnak a Szabad Magyar Demokraták Fórumozó Szövetségében.

Majd jön maga a párelnök, Dávid Ibolya és azon mód, tőle elvárható üdeséggel meghazudtolja megmondóemberét és hűséges alvezérét. Bejelenti, hogy ő csak néhány napja kapcsolódott be az SZDSZ-szel folytatott tárgyalásokba, mivel most jött el az ideje a legmagasabb szintű egyeztetésnek. (A figyelmes szemlélő csak azt nem érti, hogy akkor miért nem Somogyi, esetleg Bokros egyezkedik Retkessel? Netalán tán olvasták kedvenc liberális hetilapjukban, a Hócipőben Farkasházy glosszáját Retkesről? Felismerték, hogy számukra zsenánt lenne ezzel az izzó tekintetű, jelentéktelen törpével mutatkozni? De hagyjuk ezt, ne legyünk rosszindulatúak.) Ezzel Dávid lényegében beismeri, hogy hetek, de még inkább hónapok óta folynak a nagy egyesülés előkészületei. Rögtön hozzáteszi, hogy az MDF megőrzi teljes önállóságát, csak olyan párttal köt szövetséget, amely feltétel nélkül támogatja Bokros Lajos miniszterelnök-jelöltségét, kívülről és persze hátulról visszafele fel tudja mondani Bokros programját. (Nem az MDF-ét, mert mint tudjuk, olyant még senki sem látott. Hacsak az IQ nem dolgozik rajta.) Vállalja továbbá, hogy családjában, fiúáldás esetén, a születendő gyermeknek legalább az egyik keresztneve Lajos lesz. Amennyiben mind a kettő az, az a listán előnyt élvez. Kérvényt ír Dávidon keresztül Bokrosnak, hogy vállalja el a gyermek keresztapaságát, vallásra való tekintet nélkül.

Másnap a „királyi” TV - megelőzve a CNN-t, a BBC-t, a tv2-t -, az egekig növelve nézettségét, jelentősen gyarapítva reklámbevételeit, magát Retkest tudta megszerezni reggeli műsorába. Azonban az időpont megválasztása katasztrofális volt. A KSH gyorsjelentésére hivatkozva jelentette az MTI, hogy ezen a reggelen tömegesen késtek el a tanulók az iskolákból, szüleik nem vitték be őket csengetésig, mert nem tudtak elszabadulni a tv elől. A MÁV-nál és a BKV-nál rendkívüli sztrájkkal siettek a munkába igyekvők segítségére, hogy így tudjanak alibit igazolni a munkahelyükről tömegesen elkésőknek. Akik autójukkal időben elindultak, körmüket rágva, indulatosan dudáltak és öklüket rázták mindenkire. Az utakon a rendőrség megerősítette jelenlétét. Több forgalmas csomópontban óriás kivetítőkön közvetítették az MTV élő műsorát. Visszafogott lélegzettel várta az ország Retkes kinyilatkoztatását.

Az újságírók körmönfont, ravasz keresztkérdésekkel kezdtek. Miszerint Retkes és néhány embere listás helyeket vásárolnak a pénzügyileg megroggyant MDF-től. Meg hogy az SZDSZ megszűnik. (Ekkor a szomszédos országok határ menti településein azt hitték, hogy a Debrecen BL döntőt nyert, mert akkora volt az üdvrivalgás mindenütt a Hazában.) De Retkest nem lehetett zavarba hozni, a tőle megszokott brutalitással megmondta a frankót. A Fidesz populista. Az MSZP is az. (Mi lesz szegény Kerék-Bárczyval? Ez a fickó még nála is demagógabb. Csak úgy süt belőle az értelem.) Az SZDSZ volt, van, lesz, vetette oda a meglepett újságíróknak. Csak átváltozik, mint a kaméleon. Már túl sokan ismerték a régi SZDSZ összes hazug álarcát. Ez kérem már az új SZDSZ - harsogta. Bokros Lajos vezetésével, holnaptól már a Demokratikus Közép leszünk. Még hogy mi az MDF listáján osonnánk be a Parlamentbe, frászt, az is csak egy álarc, amit majd leveszünk, ha bekebeleztük azt a szerencsétlen társaságot. Hiszen az embereink már ott vannak. Bokros, a mi keresztapánk, már vagy másfél éve elkezdte butítani Dávid elalélt tekintetétől kísérve, az MDF vezetőit. Somogyi vezénylő tábornokot pedig már évekkel ez előtt átdobtuk a frontvonal mögé. S ő, bírva teljes felhatalmazásunkat, kísérletezésbe kezdett. Lehet-e Antall egykori, Horthyt nagy pompával újratemető, jobboldali, keresztény és ahogyan TGM mondotta volt, „mucsai” pártjából „korszerű”, globalista, kirekesztő, liberális pártot faragni? Mindenki láthatja: lehet! Hogy mi a recept? Egyszerű. Kösd be a hal fejét, hogy ne lásson. (Dávid) A hal, mint tudjuk, nem hall, tehát azt mondunk neki, amit akarunk, úgyis csak bólogatni fog, mert szégyelli, hogy süket. (Ahogy Dávid tette.) Utána zülleszd le, néptelenítsd el a helyi szervezeteit, zárass ki mindenkit, aki átláthat rajtad. Roppantsd meg pénzügyileg. A végén hálás lesz, ha szolgálhat. A remény fogja éltetni, hogy az asztalodról leeső morzsát meghagyod neki. Ha azt is elveszed tőle, az sem baj, mert mint tudjuk, a remény hal meg utoljára. Még hogy megszűnik az SZDSZ, nevetséges. Az új alakzat neM D F, hanem SZDSZ lesz, ahogyan megboldogult Darvas Iván előre látta és mondta, már 1990-ben. Mégpedig új SZDSZ.

Veszek, veszek! Rikkantja Fletó, Kapolyi, Mesterházy és csak a jó Isten tudja megmondani, hogy még kik ólálkodnak a szabad préda körül.

Eladok, eladok! Kiáltják egyre többen - csatlakozva Dávidhoz, Makayhoz, Herényihez, Csapodyhoz - az MDF-ben, mert senki sem akar kimaradni a nagy(?) bizniszből. Jellemzően az MDF már olyan, mint egy túlélőtábor. Csak itt a csontok reccsenése nem hangeffektus, hanem valódi fájdalom. Mindenki csak a saját irháját menti (tisztelet a kivételeknek, mert azért hál’ Istennek vannak még jó néhányan), csak az „eladok” lebeg a szemek előtt. Megindult a mindenki mindenki ellen, élet-halál harc. A tegnapi barátok ma már ellenségek, mert izzik a „parkett”, konjunktúra van. A léhűtő, ingyen ebédről álmodók a Szaknévsor szakállas szlogenjét ismételgetik gépiesen, „aki kimarad, az lemarad”. Be kell kerülnöm, bármi áron. Ez ad új erőt a folytatásra, a nemtelen eszközök felkutatására, hiszen a vevők ott köröznek a fejek felett, mint az ókori Rómában, amikor mustrálták a láncra vert rabszolgákat.

Miközben az eladók egyre lejjebb süllyednek az erkölcsi mocsárban, nem veszik észre, hogy a vevők válogatósak, csak az igazán értékes portékát akarják kimazsolázni. A harc az országos lista első 10 helyéért folyik, na meg Budapestért. Hiszen ha ezt megszerzik, minden az övék. S így még az árból is sokat lehet alkudni. Az országos lista egyszerű. Úgy tűnik, ott csak Dávidnak, Herényinek meg Makaynak jut hely. A többit már eladták. Az oda kandidálóknak (Viniczai, Juhász, Eötvös, Joó, Csapody, Karsai) meg a: „rólatok majd gondoskodunk”- üres hazugság jut. De meg kell oldani a Budapest problémát. Itt már nem lehet mellébeszélni. Itt teljes a kapituláció. Az SZDSZ az egyéni helyek 60(!) %-át követeli,(32-ből 18-at) a listáénak meg a 75(!!!) %-ára tart igényt (az első négyből, háromra). Ez teljes önfeladás. Ennek eléréséhez már a legvadabb trükköket és hazugságokat kell bevetni. Lévainak be kell ígérni a budapesti lista 2. helyét. Bárándinak egy zsíros állást az MTV-ben, meg őszre a Fővárosban bejutó helyet. A többieknek, a szavazatukért kézpénzt és őszi ígéreteket, hogy majd kiállunk értetek. (Dávid 10 éves regnálását alapul véve, arra várhatnak.)

De baj van, mert még így sem akaródzik meglenni a többség. Majd’ három órán keresztül határozatképtelen volt a Budapesti Választmány. Dávidnak rendkívül kínos a fiaskó, mert Retkessel a megállapodást már aznap délben parafálta. A program szerint aznap este Retkesnek be kell jelentenie a TV-ben, hogy Budapest elesett, teljes a kapituláció. Lehet menni a kasszához. Az idő ment előre. A TV műsor meg közeledett. Dávid, Herényi, Lévai mindent bevetett. Fenyegetőztek. Azután pénzt ígértek. Majd könyörögtek. Újabb helyeket villantottak meg. De nem ment. Nem ment, mert egyesek még rendelkeznek olyan emberi tulajdonságokkal, amiket ők már réges-régen elfelejtettek. Mint a becsület, a tisztesség, a hit, az elvek iránti alázat. Örömteli tudni, hogy nem mindenki szatócs, vagy politikai kufár, esetleg farizeus. Az ott ülők persze nem tudták, hogy miért olyan ideges Dávid, és hogy miért nem halasztják el egyszerűen az ülést egy későbbi időpontra. Dávid nem kötötte az orrukra, hogy már rég eladta őket, s azt sem, hogy Lévai a második helyért már korábban jelentette neki, hogy „zsebben” a döntés. Minden rendben van. De semmi sem volt rendben. A kínos várakozást „kötetlen” beszélgetéssel ütötték el, ahol a lakájok veretes beszédekben tehettek hűségesküt Bokros és Dávid mellett, és ostorozhatták a gonoszok által befolyásolt és megtévesztett távollevőket. Pedig csak az történt, hogy vannak még olyan elvhű emberek, akik egy kis koncért még nem adják el a becsületüket. Noha ők is nélkülöznek.

A végkifejlet egyenesen szürreális. Ahogy mondják (a sajtó is beszámolt róla), Dávidék egyik biztos szavazójának édesapja aznap délben halt meg, így teljesen érthető módon, friss gyászában ő nem kívánt megjelenni az ülésen. Bizonyos kultúrkörökben ez így normális. De nem így Dávidnál és Lévainál. Miután látták, hogy a korábban már felvett júdáspénzt nem tudják megszolgálni, gátlástalanságukban addig gyötörték hűséges emberüket, ameddig az – gyászát s nyilván családját hátrahagyva – el nem ment megszavazni a végkiárusítást. Gyomorforgató képmutatásukban néma felállást rendeltek el a küldött megérkezése után. Dávid talán még mély együttérzéséről is biztosította. Bizarr. Vajon hat órától egészen fél kilencig ez miért nem jutott eszébe se Dávidnak, se Lévainak? De ez a gusztustalan epizód is kevés volt, mert az egyik küldöttnek dolga akadt és elhagyta az üléstermet. Lévai ugyan, a körülöttük állók szerint, szavát vette, hogy visszatér, de hát a város másik végéből ez nagyon sok idő lett volna. S mint emlékezünk, Retkes fellépése vészesen közelgett.

Ekkor Dávid kétségbeesett lépésre szánta el magát. Előhúzta a végső megoldást. Na, nem mondott le a pártelnökségről, hanem nagyot nyelve felhívta Csapodyt. Ezt szerette volna nagyon elkerülni, hiszen Csapodynak, - a 2007-es ígéretével ellentétben - már nem szánt bejutó helyet, de most harapófogóba került. Akik Csapodyt ismerik, azok tudják, hogy ő ingyen még a tagtársai köszönését sem fogadja, nemhogy este kilenckor felöltözzön, autóba üljön, drága benzint pazarolva áthajtson Budáról Pestre, hogy kisegíthesse Dávidot és főleg Lévait szorult helyzetükben. Nem, kedves olvasó, ez nem Csapody. Izgalmas lett volna meghallgatni azt a rendkívül célratörő, intenzív kupeckodást, amit e két remek ember folytatott egymással abban a néhány percben, amíg az alku tartott. Bokros azon mód szerződtette volna őket demonstrátorként a CEU- hoz. A legvadabb kapitalizmust mutatnák be, amit szavakkal még Bokros sem tud ilyen hitelesen visszaadni. De Csapody megmentette a helyzetet. Jött, látott, és szavazott. Lévai meg azóta is azon gondolkodik, vajon Dávid nem az ő jussát ígérte-é oda Csapodynak. A válasz egyszerű. Budapest már megvan. És különben is, ki ez a Lévai? Ismeri egyáltalán valaki? Tavaly még nem Almássy fanja volt? De igen. Tehát áruló. Kukába vele. Nem kár érte.(Tényleg nem kár - tesszük hozzá.) Továbbá ismerve az országos lista szűk keresztmetszetét, oda Csapodyt nem lehet belepréselni. Marad a budapesti lista második helye. A dolgok jelenlegi állása szerint, (4-5%) Csapodyval sem kell számolni az új Országgyűlésben. Egy csapásra két legyet. Ügyes.

Dávid kissé csatakosan, rendezetlen toalettjében áll ki a sajtó elé, és bejelenti, hogy a Budapesti Választmány egyhangúan támogatja az MDF átadását az SZDSZ-nek. Az újságírók még hallják, amint távozóban, maga elé meredve azt motyogja gépiesen: eladtam, eladtam.

Arról természetesen nem beszélt, hogy majd’ három órán keresztül vívta élet-halál harcát, és arról sem, hogy ismét milyen elborzasztó mélységekbe kellett alászállnia ahhoz, hogy ezt a siralmas győzelmet, amely mindösszesen egy, azaz egy szavazaton múlott, leszállíthassa megbízóinak.

A kamerák még forognak, amikor a küldöttek elhagyják a hideg, fűtetlen „Munkácsyt”. Nincsenek mosolygós arcok, nincs nevetgélés, szürkén, sietve igyekszik mindenki el. El, az ismeretlen felé, reménykedve, hogy a vevők kiegyenlítik a számlát, és megkapják a júdáspénzt.

Magyarország, 2010 januárja

Moral Capital