Heti Válasz cikke:
Manipulált hangfelvétellel próbálta igazolni Dávid Ibolya, hogy az MDF
elnöki székéért folyó versengés során Almássy Kornélhoz köthető
adatgyűjtés folyt ellene, ami UD-ügyként híresült el - írja a Magyar
Nemzet a keddi számában.
Újabb kétség merült fel a Dávid Ibolya által kirobbantott UD-ügy -
politikai értelemben vett - legfőbb "bizonyítékának", az ominózus
lehallgatott telefonbeszélgetés tartalmának hitelességét illetően.
Ahogy a Zipp korábban megírta, a hanganyag "eredetiségével" van
probléma. A Magyar Nemzet úgy értesült, hogy az UD Zrt.
kezdeményezésére indított, az ügy kivizsgálására irányuló nyomozás
során kiderült: a Dávid Ibolya által a sajtónak is bemutatott felvétel
finoman szólva sem tekinthető makulátlannak. A Központi Nyomozó
Főügyészség berkein belül folyó eljárás során az igazságügyi
hangszakértő ugyanis kétséget kizáróan megállapította: a hanganyagot a
Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) készítette, és a beszélgetés felvételét
valakik manipulálták, több helyen megvágták, illetve bizonyos részeket
egyszerűen kitöröltek belőle. Így kétséges lehet, hogy a hanganyag
valóban alátámasztja-e a Dávid Ibolya által elmondottakat, vagyis azt,
hogy politikai ellenfele(i) titkos adatgyűjtést kezdeményeztek ellene.
Az eset kapcsán indult nyomozás egy további anomáliát is felszínre
dobott. Nevezetesen azt, hogy az NBH által a nyomozó ügyészség
rendelkezésére bocsátott másik CD tartalma is aggályos a hivatalra
nézve. Ez utóbbi felvétel - az NBH ügyészség felé tett közlése szerint
- szintén egy olyan lehallgatott beszélgetést tartalmaz, amely a Dávid
Ibolya elleni információgyűjtést támasztja alá. A hivatal a következő
címkével adta át a lemezt: "2008. 08. 01. 14.40 Horváth József Tombor
Andrástól kap megbízást Dávid Ibolyáról terhelő adatok
összegyűjtésére" - írja keddi számában a Magyar Nemzet, melyből
további részleteket is megtudhat az ügyről."
"Manipulált NBH-s hangfelvételt adott ki Dávid Ibolya
2009.11.27. 09:32 MDF Felszabadítási Front
Szólj hozzá!
Címkék: sajto
A bejegyzés trackback címe:
https://mdffelszabaditasifront.blog.hu/api/trackback/id/tr521705616
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.